Néhány évvel ezelőtt, amikor egy reggel a tükörbe néztem, és kicsit nagyon megijedtem, mert egy ráncos valaki nézett vissza a tükörből, leültem, és néhány perces mély melankólia után elkezdtem kicsit komolyabban foglalkozni az idő múlásával.
Na, nem kell semmi rosszra gondolni. Tisztában vagyok én azzal, hogy a kor előre haladtával látható jelei vannak, lesznek az ember lányán. Az is nyilvánvaló, hogy természetesen hol is máshol jelentkeznének a látható jelek, az az a ráncok, mint az arcon, a kézen, a dekoltázson. De hát ezt az ésszel gondolkodó, értelmes embereknek el kell fogadni. Az azonban köztudott, hogy ezeket a folyamatokat ma már igencsak le tudjuk lassítani, ki tudjuk tolni a ráncok felhalmozódását némi odafigyeléssel.
Több dolog is van, amire ha odafigyelünk, kevésbé lesz látványos a ráncok megjelenése.
Az első, az egészséges táplálkozás, amihez hozzá tartozik a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék, vitamin, ásványi anyag bevitel. Ezekre azért kell gondosan ügyelni, mert a változó kor környékén lelassulnak az anyagcsere folyamatok, ami elindíthat egy súlyfelesleg kialakulását, ami szintén lelki eredetű gondokat okozhat.
A másik dolog odafigyelni a napi 2-3 liter ivóvíz bevitelre. Ez azért kell, mert a vízháztartás sem olyan, mint fiatal korban, így ez is elindíthatja a ráncok sokasodását.
A harmadik dolog, ami igazán fontos ezekben az években, a legmegfelelőbb kozmetikumok, bőrápolók kiválasztása és használata. Igen sok termék van ma már a piacon, ami megkönnyíti, de meg is nehezíti a legjobb ráncok elleni krémek kiválasztását. Legjobb barátnőm tanácsára választottam az avon termékeket, mivel minőségük kifogásolhatatlan, az áruk pedig megfizethető. Nem bántam meg döntésemet.